Jelenlegi hely

Interjú Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával

2019 februárjában a Toyota Kovács és a Szegedi Nemzeti Színház közötti partnerségi megállapodás keretében három új Toyota gépjárművel bővült a színház autóparkja.

2019 februárjában a Toyota Kovács és a Szegedi Nemzeti Színház közötti partnerségi megállapodás keretében három új Toyota gépjárművel bővült a színház autóparkja. A két Toyota Proace mellett, melyet a színház megvett tőlünk egy Toyota C-HR Hybrid-et bocsájtottunk Barnák László rendelkezésére hosszútávú marketing megállapodás keretében. Ennek apropójából készítettünk interjút Barnák Lászlóval.

Milyen motorfelszereltségű autóval közlekedett a megállapodás előtt?
Korábban diesel gépjárművet vezettem, manuális váltóval, szerényebb felszereltséggel. Ahhoz képest nagy segítség a tolatókamera, a biztonságot növelő fékezőrendszer, az autót körülvevő távolságérzékelők használata. Nagyon vonzó volt a Hybrid működés, hiszen fontos számomra a környezettudatosság. Elektromos üzemmódban olyan halk az autó, mintha nem is lenne benne motor. Praktikus dolog a tükrök behajthatósága menet közben, kapubehajtóknál ez nagy segítség.

Amikor használatba vehette a Hybrid C-HR-t, mennyire volt könnyű megtanulni a kezelését?
Kaptam egy részletes tájékoztatást a kocsi használatáról, így azonnal birtokba vehettem a járművet. Átlátható és kényelmes a használata a műszaki paneleknek, sok hasznos funkció van beépítve, amiket vezetés során tapasztaltam meg. 

Városi körülmények között, hogy tapasztalta, milyen százalékban vált át csak elektromos módba a C-HR?
Ez vezetés- és vezetőfüggő. Függ a környezettől, vagyis a haladási lehetőségektől is. Elsősorban városban használható. Ha hirtelen gyorsítok, akkor automatikusan a motor működik, az elektromos mód a kiegyensúlyozott haladásnál indul el, illetve fékezéskor, guruláskor töltődik. Ugyanakkor észrevettem, hogy városon kívül is besegít a motornak.

Tudjuk, hogy hosszú utakra is használja az autót, mit tapasztalt, milyen a fogyasztása és menetteljesítménye, kényelme?
Nagyon kényelmes, főleg az automata váltó és a tempomat használata miatt. De a biztonságot növeli a sávelhagyás figyelmeztetés, a követési távolság beállítása is, amik számomra újdonságot jelentenek. És mindenről van információ, amit pár kattintással elérek. Az ülés is sokféle módon állítható, fűthető. Az egyik kedvencem pedig a kormányfűtés. A fogyasztás változó, itt is meghatározó a haladás üteme. Amikor gyorsítok, nagyon megnő a fordulatszám, nő a fogyasztás, de aztán a Hybrid bekapcsol és kompenzál. 

Végül, kérem pár mondatban meséljen az autóval kapcsolatos tapasztalatiról.
Ami megfogott benne, az a karosszéria. Nagyon vagány. Meg is nézik, mint egy csinos nőt. A design, a környezetkímélő használhatóság, a biztonsági funkciók miatt nagyon megszerettem. Jó vezetni. Kicsit futurisztikus, a kollégáim szerint is különleges kocsi. Dinamikát sugároz, előremutató a tervezése, egyedi. Összhangban van a színházunkkal.

Fotó: Toyota Kovács